Akkor ha jól értem, Magyar Péter szerint a háborúban nem kell védekezni

2025. május 08. 13:09

Ha a szomszéd országot megtámadják, a magyar hadsereg üljön a tomporán, művelje kertjeit. És ő kormányozni akar…

2025. május 08. 13:09
Kohán Mátyás
Kohán Mátyás

Egy sokkal fontosabb és érdekesebb üggyel foglalkoztam épp (nagyriportot írtam Moldováról, keressék a jövő heti printben), mikor Magyar Péterék – a Miniszterelnökséget vezető minisztert idézem – lepkefingot helyeztek el az éterben. Leleplezték a magyar kormányt, amely – miközben álságos békeretorikájával kábítja a magyarokat, sőt, békemisszió keretében az Egyesült Államok, Kína, Ukrajna és Oroszország első számú vezetőit is mind elkábította – valójában már jóval az ukrajnai háború kitörte előtt óriási haderőfejlesztést indított el.

Ahelyett, hogy az egyetlen helyes dolgot cselekedte volna: nem tett volna semmit. Magyar Péter szerint ugyanis, ha jól értem, a háborúban nem kell védekezni.

Ha a szomszéd országot megtámadják, a magyar hadsereg üljön a tomporán, művelje kertjeit.

„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel, de főleg egy folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással. (...) szakítsunk a békementalitással, és átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára” – ezek az újabb őszödi beszédnek szánt mondatok. Amelyek természetesen senkit sem sokkolnak, akinek ezt Magyar Péter nem tette kötelezővé (ezúton is őszinte részvétemről biztosítom a HVG szerkesztőségét, derekasan harcoltak).

„Béketevékenységek” (angol katonai szakzsargonban: peacetime activities) azok a tevékenységek, amivel egy hadsereg akkor foglalja el magát, ha az ország békéjét nem fenyegeti semmilyen konkrét kockázat; „békementalitás” az a tudat, hogy ránk aztán ugyan nem támad senki.

„A háború felé vezető út nulladik fázisa” tudatosítani magunkban azt, hogy a szomszédunkban olyan proxyháború zajlik, amelynek eszkalálódása Magyarországot is érintené. 2022. február 24-én az orosz agresszió következtében, majd minden egyes nyugati fegyvercsomag és a przewodówi rakétabecsapódás után eggyel közelebb kerültünk a háborúhoz. A hadsereg ilyenkor egy épelméjű emberek, azaz nem Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz vezette országban abbahagyja a „béketevékenységek” folytatását, ehelyett emeli a készültségét. A felvétel időpontjában jelentette be nyilvánosan Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hogy a Magyar Honvédség képességeit harcászati szintről hadműveleti szintre emelik. Sikerült leleplezni azt, amit a kormány két éve nyilvánosan bejelentett. Nincs ügy.

A ma „őszödi beszédnek” szánt sorok valójában az előző tiszás kamubotrányt leplezik le, az úgynevezett Orbán Balázs-ügyet.

Ezt is ajánljuk a témában

Ugyanaz a párt, amely akkor hazug módon azzal korholta a kormányt, hogy támadás esetén nem kelne az ország védelmére, ma felháborodva leplezi le: de, nagyonis az ország védelmére készül a kormány a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program 2016-os elindítása, majd az ukrajnai háború kitörte óta. Minden pillanatban készek a honvédek ország védelmére, s mióta háború van a szomszédban, feszülten figyelnek. Mint az természetes. Si vis pacem, para bellum, a békéhez erő kell – sorolhatnám a banálisabbnál banálisabb közhelyeket egy minden gondolkodó ember számára teljesen egyértelmű helyzet leírására.

A Úristen humorérzékére vall, hogy az őszödi beszédnek szánt nothingburger nyilvánosságra kerülésének napján zárul le valójában az első őszödi beszéd története.

Gyurcsány Ferenc szűk húsz év késéssel visszavonul a politikától, megteszi hazájának azt a szívességet, amivel már 2006-ban igen sok szenvedéstől kímélhette volna meg. Amellyel megmenthette volna szocialista pártját, a magyar baloldal becsületét, és talán a magyar közéletet is attól, hogy már második választási ciklus óta a Fidesz és elmeháborodottak iszapbirkózásáról szóljon. Magyarország múltja ma lezárult, jövője elkezdődött.

Hazánk jövőjéért versengenek azok, akiknek az ország védelme – katonai, gazdasági, szuverenitási síkon – magától értetődő kötelesség; meg mindenhez hűtlen félkegyelműek, akiknek botrány.

Lehet választani.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bokréta1
2025. május 08. 18:44
Évek óta az a narratíva, hogy aki védekezik, vagy segít védekezni, az háborúpárti. Azt meg jó lenne megtudni, hogy milyen háborúba akar belevinni a kormány.
westend
2025. május 08. 18:23
Meg van az új pápa. (nem a fletó lett :)
dzsini75
2025. május 08. 17:57 Szerkesztve
A Messiáselnök úr vajon holnap reggel 9-kor is ledob egy “ATOMOT”..?…?
tapir32
2025. május 08. 17:40
A Zelenszkij vezette Urkrajnának nincs helye az EU-ban! Zselenszkij korrupt. A támogatásokból, segélyekből milliárdokat sikkasztott el. Zselenszkij évek óta semmit nem tett a békéért, hogy az ukrán emberek ne haljanak meg és ne vándoroljanak el. Ellenezte a tűzszünetet és a békét! Az ukrán nép pusztulásán munkálkodott/ik. Elárulta a népét! Zselenszkij az európai kultúra alapjával, az emberi élet mindenek feletti értékével nincs tisztában! Zselenszkij háborús bűnös és nem különb Putyinnál, sőt! Emellett egy otromba, arrogáns, impertinens bunkó. Szociopata. Nem szobatiszta. Zselenszkij nem legitim! Diktatúrát épített ki és az ellenzékieket megfenyegette, bebörtönöztette és/vagy kivégeztette. Hajrá Orbán!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!